A mai napi küzdelem is teljesítve, sőt talán túlteljesítve. Kiderült, hogy volt egyfajta tartozásom a neptunban, mivel, hogy felvettem a modul úszás-t, de le is adtam rögtön. Így már fel tudtam venni a közgáz vizsgát péntekre.
A szoctám meg sajnos csak februárban érkezik meg, mert a kurva TO-sok nem küldték át egy papírt a pénzügyi osztályra. FSCK.
Új év, új blogfejléc. Az elmúlt évből, életemből összegyűjtöttem képeket, motívumokat. Lehet benne gyönyörködni :P
Mint tavaly most is Egerben szilvesztereztem Zoli barátomnál. Nem voltunk sokan, de ez így volt jó. Így volt kellemes. Sajnos kevesebb lány volt és azoknak is ott volt a barátjuk, de nem bánom, hogy nem jött össze valami. Habár mintha az egyik lány flörtölt volna velem, bár A. barátom azt mondta, hogy valamiféle delíriumban lehettem, hogy ezt hiszem. Mindegy.
Nem kellet volna, de tettem elhatározásokat erre az évre, a 'húsztízes' évre vonatkozóan. Vannak konkrétak, de azokat most nem árulom el. Csak annyit, hogy a póker játék ALL-IN szellemében, mindent fel teszek egy dologra. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Sokat úgyse bukhatok. (Najó van amiben igen, van amiben nem)
Idén is folytatom a blog írását, ha lehet még intenzívebben mint tavaly.
2009-ben úgy állt a dolog, hogy a BMF-NIK-re fogok járni, de az nem jött össze. Idén újra megpróbálom. Vicces 2009-ben is megfogadtam, hogy a következő év jobblesz, de ezt az évet nem akarom elkúrni. A fontos tárgyak meglettek itt a zmne-n, bár még vár rám egy Közgáz vizsga.
2009-ben megint jött össze komolyan egy lánnyal se. Bár lettek volna lehetőségek. Ez is jövőre marad.
2009-ben nem sikerült imaközösséget találni, de visszatértem a cserkészethez.
2009-ben dolgoztam a Fővárosi Önkormányzatnak, az APEH-nak és az MTA-nak. Illetve maradt a kuka hurcolászás.
2009-ben rákaptam a bringázásra.
2009-ben nagyon sok szomorú dolog történt velem. Elpusztult a macskánk és... és meghalt az édesapám...
2009 sok tekintetben nem az én évem volt. Többet nem is írok ezzel kapcsolatban. Térjünk rá a bulikra...
[Kategória: Bulik]
2009 viszont a bulik szintjén nagyon ott volt. Januárban volt ugye az Imi bulija ahol azzal a bizonyos bölcsészlánnyal is megismerkedtem (azóta jó barátságban vagyunk, bár csak MSN szinten :) Aztán volt az első Baccarás bulim + egy Old's beli parti még azon az éjszakán.
Februárban volt egy 4K!-s HéVParty, meg egy margitkörútas Farsangi buli. Márciusban nem volt semmi. Talán egy Cha-Cha-Chas buli. Áprilisban volt az a Locsolóbál ahol én voltam a hangtechnikus. Büszke is vagyok az ottani művemre. Egy-két kép innen:
Itt meg kockolunk:
Május az fekete hónap volt. Meg nem is volt semmi, leszámítva azt a csúnya estét a Gerber Évi esküvőjén.
Június viszont vidámabb volt. Quimby, Kiscsillag koncertek. Meg MTV icon, amit nagyon vártam. Annyira, hogy munkatársaknak köztük Évinek (? na ezt most nemtudom, hogy hogyhívták a Pécsi orvostanhallgató lányt, de nagyon kedves volt), hogy megígértem nekik, hogy a vonaton és a lángos+sör mellet gondolni foguk rájuk. Hát gondoltam. Kurvajó volt az a konci is. Hazafele meg stoppoltunk. Egy srác vett fel minket aki zamárdiban pizzasütő. Gondoltuk, hogy megháláljuk, de hát csóró egyetemisták voltunk/vagyunk. Július volt talán az egyik legzúzósabb hónapom evör. Egy emlékezetes Kispál és a Borz koncert, ahol nagyon beleszerettem a számaikba. Majd jött egy fantasztikus Besh o Drom koncert a Kobuci kertben. (Nem kéne mondanom, hogy beleszerettem a helybe). Utána meg talán az egyik legkedvesebb Dj-m - Party Ben - buliján voltam, ahol sikerült aláírást is szereznem tőle. (Nem mellesleg az egyik legtartalmasabb beszélgetésem volt Zoli barátommal. Meg volt megint MTV icon Demjén Rózsival meg teszkóval és hatalmas lifestyle ökörködéssel
itt hiphoposkodunk
itt meg szinti + dob conversekkel a háttérben
Majd elmentem Erzsébet-telepre, ahol az egyik legjobb pillanat az volt, mikor kaptunk egy ajándék Jäger-t táborvezetőtől, mert szépen dolgoztunk. Majd utána családi balatonozás, de az elején volt még egy MTV icon edda, hol az első sorban abszinttal kínáltak és ott tomboltam a subscribe-n:
Feltünök 0:33 körül, 0:46kor a tömegben fehér pólóban, 1:53kor és még egy párszor :)
Augusztusban jól átvertek a volt osztálytársak. Ittunk a Szarvasban, roptuk a táncot a Kerekes Band-el a Kobuciban, majd egy rövid ideig Balaton gróf Apáthynál megspékelve egy egésznapos fröccsözéssel. Majd az év legjobb koncija a Besh o Drommal. Egy felejthető Kaukazus koncert a ZP-ben, és egy nyárbúcsúztató szalasontour Érsekújvárban.
Szeptemberben sem volt sokminden, egy isteni Kispál koncerten kívül. Október-November-December eseménytelen volt e tekintetben leszámítva a stabil kocsmázásokat.
Bulikról ennyi.
[Kategória: szalas vs. állam & mindenki]
Itt nem sok minden történt. A Perem halad szépen előre a legközelebbi tárgyalás január 19-én lesz. Volt 1-2 huligánkodás, tüntetés. Meg az a bizonyos Budakeszi-beli incidens. Ennyi
Még a Fenyőgyöngye előtt voltam megint az MTA-ban. A mostani kísérlet komplex volt. Ilyen sapkát kaptam a fejemre 64 db elektródával (meg ilyen sár-szerű szutyokkal, ami a kontaktjavítást volt hivatott ellátni), bár azt elfelejtettem megkérdezni milyen célból kellet. Maga a kísérlet ilyen DOS-os játékhoz hasonlított. (ilyen Atari fílingje volt) A srác, aki egyébként pszichológus, MATLAB-ban írta. Beszarás. Anno nekem is meg kellet volna tanulnom komolyabban a MATLABOT. Pedig a közelmúltig fent is volt a gépemen. Mindegy.
Szerdán (dec. 9) elmentünk családdal a Fenyőgyöngye vendéglőbe. Az hogy ilyen különleges helyre mentünk, az volt az oka, hogy lassan lejárt volna az üdülési csekk felhasználhatósága. 5000Ft értékű csekket azért mégse akartunk veszni hagyni. Meg ez volt relatíve legközelebb ahol lehet üdülési csekkel fizetni. Én vacsinak egy sertésflekkent kértem sültkrumplival (meg volt még szalonna, meg köretnek zöldség), egész emberes adag volt, de mivel nem vagyok gasztroblogger, nem tudok semmiféle ár/érték arányt mondani, stb... Deszertnek meg egy "forró fagylalt" nevű dolgot ettem, ami lényegében palacsintába tekert fagyi leöntve forró csokoládéöntettel. Jó volt az az este, és még a Dr. Housera is hazaértem XD
Csütörtökön és pénteken voltam a budaőrsi rendőrkapitányságon ezzel az üggyel kapcsolatban. Úgy néz ki, hogy lassan lezárják az ügyet és garázdaságért vádat emelnek. Valahol megérdemli a srác, de nem vagyok én emberek bírája. Ez van.
Advent
Aki nem tudná az advent várakozást jelent. Valahogy most átérzem ennek a szónak a jelentését, mert én is várok valamire. Mire? Talán magam sem tudom. Valamilyen radikális változásra az életemben. Majd elválik. Lassan jelentkezek egyébként ilyen évösszefoglaló cikksorozattal.
Egyéb Lassan feladok egy levelet nyugatra (ha az érintett olvassa akkor üzenem neki, hogy napok múlva oda fog érni, ha a postavállalatok úgy akarják). Egyetemi szoctám még sehol. Meg valami állandóbb melót is kéne keresnem, de az lehet, hogy csak januárra marad.
Ismét egy nap az MTA Pszichológiai Kutatóintézetében:
Megint filmnézős kísérlet volt, de ennek a végén nem kellet feladatokat megcsinálni. Hanem csak ülni, nézni feliratosan filmet és különböző hangokat hallgatni. Először Az ötödik elem c. filmet akartam megnézni, de az nem volt épp ott. A következő választásom a Kóla, puska, sültkrumpli volt, de az meg menet közben lerohadt. Végül maradt a 2001 - Űrodüsszeia, de abban meg alig van szöveg, így a kísérlet végére már tök zombi lettem. 4 és fél óra volt a kísérlet, de szerintem megérte. Jövőhéten újabb mta-s meló.
Ugyan úgy EEG-s kísérlet volt, mint tegnap. Csak ma nagyon "lájtos" dolgom volt, mert az volt a feladat nagyobb része, hogy ki kellet választanom egy filmet és azt feliratosan megnéznem. Először az 1983-s WarGames-t akartam, de ahhoz nem volt felirat. (Ez a film egyébként egy hacker-ről szól:) E helyett inkább az Amerikai História X-t választottam. (Skinyó film:) Közben meg hangokat kellet hallgatnom fülhallgatón keresztül. Majd jött maga a komolyabb dolog, amikor feladatot kellet megoldanom a hangokkal kapcsolatban. Ennyi.
Egyébként meg lettem dicsérve, mert tankönyvi szintűek voltak az EEG-hullámaim a kísérlet alatt. Hát igen, tökéletes az agyam. Meg mondták, hogy számítanak még rám. Ilyen tökéletes alanyt ritkán találnak.
Ma is voltam dolgozni az MTA-nál. Ez egy kísérlet volt megint. De most nem a Victor Hugo utcában, hanem jóval arrébb a Szondi utcában.
A kísérlet abból állt, hogy elektródákat raktak a fejemre ilyen nivea-szerű kenőccsel. Nem volt semmi durva, mielőtt mindenki arra gondol, lazán rakták fel. Majd beültettek egy szobába, ahol egy képernyőt kellet néznem, meg valamit hallgatnom fülhallgatón, meg közbe csinálni valamit (azért írom ilyen rejtélyesen, mert ha netalán akarna valaki menni, ne befolyásoljam). Egyébként annyira jól teljesítettem, hogy kaptam pluszt is, így összesen 6 órát dolgoztam. Papíron. Holnap megint megyek.
Túl vagyok aZéHn szerintem jó lett, de az majd csak egy hét múlva derül ki, hogy igazam volt e. Egyébként én jöttem ki utolsó előtti, előttiként. Sokan feladták a küzdelmet. Hálát adok, hogy anno Csörgő István belém verte az analízis. Remélem hasznos volt.
Jelenleg alkalmi munkákból próbálom fedezni a fröccs- illetve cigiadagomat. Ma is voltam egy ilyenen. Ezt bővebben is kifejtem.
A munka egy kísérlet volt. Melyet az MTA Pszichológiai Kutatóintézete végez. Elmentem oda, ahova kellet (Victor Hugo utcába) és ott megkerestem a kísérletvezetőt. Abszolút közvetlen 20-s, 30-s csinos hölgy. A kísérlet lényege az volt, hogy megadott különböző hangulatokat és arra kellet emlékeket feleleveníteni. Tök jó volt. Kellemes hangulatú volt az az egy óra (két órát fizettek :) Remélem lesz még ilyen...
Szombaton, a már-már szokásosnak mondható Nagymarosi Ifjúsági Találkozó, Gyerekmaros részén segítettem ebben abban. Reggel kelés, két energiaitallal indít a napot, majd elvergődik Újpest-Városkapuig. Ott beülni kocsiba, melyet Zoli, a vízművektől vezet. Ő hozza a vizet. 8 körül megérkezés, vizes ballonok kipakolása. Hangtechnikában segítség. Majd sátrak felverése, stb. stb. A gyerekek megjöttek, rengetegen voltak. Véget ért a fenti program és elindultunk lefelé. Nagymaroson először vettem részt a kis-misén, hát, nehéz volt.
Az elmúlt hét nagyon durva volt, mármint abból szempontból, hogy csomó órára nem mentem be. Mert vagy nem akartam 2 órát várni, vagy nem akartam reggel felkelni, vagy egyszerűen nem érdekelt. Elgondolkoztam azon, hogy nekem nem való a felsőoktatás. "De most már hibába sírsz szalas, valamit kell kezdened az élettel." Már csak egy lehetőségem van: a jövőévi felvételi. Azt már végigcsinálom. Ha Székesfehérvárra, vagy Budapestre, Ha BMF-re vagy ELTE-re fogok járni nem érdekel. Ez nem élet. Addig meg megpróbálom a legjobbat teljesíteni. Ha megy. Persze ha bejárok.
Éreztem már amikor felvettek, hogy ideiglenes lesz. Ez ma be is bizonyosodott. Műszaki rajz. Ezt kell tanulnom, ha ezt tudom akkor bejelölöm az ELTE-IK-t is. A 21. században kézzel kell rajzolni, beszarás...