A következő címkéjű bejegyzések mutatása: life. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: life. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 20., hétfő

Összevisszaélet XXIV.

Elég rég írtam ide a blogra, azóta maga a blogolás talán divatja múlt is lett. Sokszor önterápiás céllal írogattam, utólag visszagondolva volt is értelme meg nem is.

Az ok, hogy megint belemenekülök egyfajta alternatív valóságba - a blogomba - az, hogy megint nem látom hova is tart ez az egész élet nevű dolog.

Ez a blog azért is volt, azért is jó, mert látom mi voltam. 3 és fél éve voltak terveim, voltak álmaim, de abból nem valósítottam meg semmit. Nem sikerült semmit véghez vinnem.

Akkoriban kerültem a jelenlegi munkahelyemre is, amit akkor egy nagy lehetőségnek tartottam, egy új élet kezdetének, anyagi biztonságom megalapozásának, magabiztosságomnak bebetonozását. De egyre inkább úgy nézz ki megint elromlik, megint elromlott valami.

'13 karácsonyán meglátogatott 3 szellem és idén '17 tavaszán ezek a szellemek újra visszatértek és mit látnak?

Azt, hogy nem változott semmi...

2013. január 12., szombat

Január

A január számomra mindig nagyon nehéz, sokszor tör rám a depresszió és ezt az alábbi dolgokra tudom visszavezetni:

A január rendszerint hideg és sötét, mint a buddhisták jeges pokla. Nem csoda, hogy ilyenkor szar a kedvem, másnak is az. Januárban nincsenek nagyon ünnepek, a karácsony-szilveszter ünnepkörön ugye túl vagyunk és a legközelebbi ilyenre 4 hónapot várni kell (húsvét)

Januárban vizsgaidőszak van, e miatt nem nagyon tudok találkozni barátaimmal, nő az elszigetelődés. Ha nem sikerül a vizsga akkor meg mehetek következőre, ezzel is kitolva a vizsgaidőszakot. Nem mellesleg ha elbukom egy vizsgát akkor az is betesz.

Szóval, a január az év leges-legrosszabb hónapja. Pont.

2012. december 30., vasárnap

Best of 2012 II. - KIN kupa

Tovább kalandozva a 2012-s év tengerén, de még Egyetem ország felségvizein maradva jutunk el, a KIN kupához.

Már jócskán benne jártunk a tavaszban, sőt már a nyár meleg szellői szárították a tanulástól verejtékező homlokomat, mikor az egyik napon M. barátom az egyetemről, aki a KINFO csapatkapitánya volt, megkért, hogy legyek a HQ főnök és zenei felelős. Nem tudtam, hogy akkor mire vállalkozom, de lényegében feladat annyi volt, hogy kevesebbet kellet inni (ez megy), zenélni (ez is megy) és ott csinálni dolgokat, adminisztrálni, stb.

és nem aludni.

Szépen eltelt az éjszaka alvás nélkül, hajnalra már csak páran maradtunk. Ő is volt és bár nem történt semmi olyan, csak aludt, a vállamon, de akkor kezdtem el igazán, hogy Ő kell nekem. (érdekességképp szólt egy dal is akkor, mégpedig ez:










Igazából a délután volt a legjobb. Már éreztük, hogy nem nyerünk, de azért küzdöttünk még. Amikor végeztünk az adott feladatokkal, akkor lementünk páran az udvarra inni, cigizni és Ő is ott volt. Tiszta majális fíling volt.

Egyik srác pl. letámadott vízipisztollyal, de végül ő szívta meg :) Szóval ilyen is volt, bár nem tudtam végig maradni, pedig úgy szerettem volna, Vele. De én olyan vagyok hogy mindig másfelé húz és muszáj volt egy Vad Fruttikra elmennem.

Ez is elmúlt.

Best of 2012 I. - Egri Vezetőképző

Jöjjön egy kis összefoglaló a 2012-s évemről, lesznek benne lyukak, meg lehet kihagyok valamit. Első körben az egri vezetőképzőről pár mondat.

2012 tavaszán a HÖK-n belül rendezvényes koordinátor lettem, és egyrészt e miatt is gondoltam, hogy kicsit szocializálódom, ezért elmentem a vezképzőre.

Nem bántam meg, bár kiderültek dolgok, hogy annyira mégsem látnak benne sokat a HÖK-n belül, de azért tartottam magam. Voltak előadások, iszogatások és igazából itt kezdett el bennem valami kibontakozni Iránta. Majd később még írok Róla.

Szóval Eger. Mindig szerettem utazgatni, az osztálykirándulások nagy rajongója voltam, és így az egyetemen ez a vezképző egy nagyon jó kis lehetőség volt kimozdulni. 

2012. szeptember 7., péntek

Összevisszaélet XXIII.

Annyi minden történt velem az elmúlt időben, hogy muszáj kiírnom magamból, azaz újraindul az összevisszaélet sorozat.

Megint egy csúnya mélyponton vagyok. Munkám megint nincs, pénzem szintén az, hogy meg barátnőm sincs, az meg már klasszikus.

Nehezen kezdek neki a következő félévhez / évhez, mert... Azt inkább nem írom le. Valahogy most nem várom annyira a benti haverok társaságát, mint eddig. Mint mindig, most is számkivetettnek érzem magam. Egy nyomorult aki a maga által alkotott kis szigetecske önjelölt kormányzója. A sziget neve meg az örökre egyedüllét szigete.


2011. szeptember 1., csütörtök

Nyár vége...

Kemény 4 hónapja írtam utoljára valamilyen bejegyzést ide. Ez alatt elég sok minden történt velem, de majd egy nyárösszegző, illetve egy egyetem elkezdő írásban részletezem a dolgokat.

Az is megfordult a fejemben, hogy talán a jelenlegi formában nem fogom folytatni a blogot, inkább az engem érdeklő dolgokról írnék majd, és nem az engem érintőkről.

De főleg az egyetemre és egy eléggé fontos magánéleti projektre fogok fókuszálni. De ahogy lehet főképp ezek a témák kerülnek majd elő:

Kockaságok (social web, játékok, programok, kódolás)
Zene (általam kedvelt számok, Dj-k, saját szettek)
Vallás (engem foglalkoztató dolgok kidobva közönség elé nyílt témaként)

szóval majd eldől mi lesz...

2011. április 30., szombat

Összevisszaélet XXII.

Csak röviden: Az OE dj versenyén nem értem el helyezést, kicsit sajnálom, de ilyen az élet. Mostanában a év végi vizsgákkal vagyok elfoglalva főleg a matek szigorlattal.
E mellet nem nagyon van másra, legalábbis az agyamban ez foglalja most el a legnagyobb helyet (meg két esküvő zenei lebonyolításának terve)

De ha lenne is valami, az se lenne jó, életvitel ügyileg borzasztóan alakul mindig, mindenhol. Ahogy tegnap Misi barátomnak mondtam: "Nekem itt nem terem babér" (Ez egy koncert közbeni mondat volt, mikor én kiszemeltem egy lányt, kiszemeltük többen, és én sikertelenségből illetve jóindulatból átengedtem...)

ez van...

2011. február 1., kedd

Évkezdés

Jócskán benne vagyok a reghétben, de sikerült felvennem tárgyakat amiket akartam. Végülis a félévem nem lett a legrosszabb (na jó azért nem lett a legfényesebb se). 3 tárgyam sikerült a 8-ból, de ebből 1 a g*ci neptun miatt (Fizika).

A félévem ezekből a tárgyakból fog állni:



Analízis II.




Digitális technika I.




Diszkrét matematika és lineáris algebra II.




Fizika (VK)





Informatika elméleti alapjai (Kereszt)





Közgazdaságtan II.




Matematika szigorlat




Matematikai problémák megoldása számítógép-algebrai rendszerrel




Testnevelés

A felsorolásból látszik, hogy megpróbálkozom a matek szigorlattal, ha sikerül, márpedig szerintem jó esélyem van, akkor nagyon boldog nyaram lesz.

Tesinek meg kondit vettem fel, hogy jól nézzek ki a nyárra.


2011. január 9., vasárnap

összevisszaélet XXI.

Tegnap nagyon "ki van a fa..." napom volt, bár nem tudom miért. Leszámítva egy szombati vizsgát, ami nem is volt nagyon paráztató, mondanám, hogy az esélytelenek nyugalmával mentem, de úgy éreztem tudom az anyagot. (apropó, mikor mentem be a campusra a villamoson rám köszönt egy alig ismert lány az évfolyamról, azért említem meg, mert számomra fura jelenség, illetve már párszor előfordult, hogy idegen- illetve félidegen csajok rámosolyognak, rám köszönnek. Tudom örüljek neki, örülök is, csak fura. Bár lehet, csak szar a memóriám) Persze a fejemben lévő tudás mellet, a zsebemben lévő papír alapú segédlet (elhatárolódom magamtól) is segített.
Vizsga után két haverral kiültünk sörözni az Amfiteátrumhoz. Jól szórakoztunk, fogyasztottunk rendesen sört és cigit. Kitárgyaltuk a vizsga lehetséges végeredményét (úgyis meg fogunk bukni mind) meg az élet nagy dolgait. Majd mindenki ment hazafelé.
Délután meg unalmasan telt, ebédnek rendeltem pizzát (590 ért a happyhotpizzától (x)) , majd el mentünk családdal bevásárolni. Majd ismét haza.
Itthon meg nyomasztottak a falak és eléggé szét voltam esve. Nem tudom mi volt velem. Majd pár kommunikációs csatorna kihasználása után sikerült arcokat találni akik szintúgy "mennek" RotFront koncertre. (visszatérő gondom ez, hogy nagyon sokszor nem találok olyat aki eljönne ide-oda) A RotFront egyébként ilyen Ska/jazz/dancehall/fusion zenekar. Egész jó volt, már amennyire hallottam, mert M. cimbivel állandóan kijártunk cigizni. Majd a koncert után vettünk sört és átmentünk B.-hez és ott iszogattunk fütyülőst, meg moziztunk.



2010. június 22., kedd

összevisszaélet XX.



ééés megint egy elkésett beszámoló.

Szerdán (06.09) ismét egy kobuci-béli Besh o Drom koncerten voltam, ahol kipróbáltam a bodzás fröccsöt. Finom volt ;) Ára nem annyira, de hát 1x élünk. A koncert más volt a megszokottakhoz képest, mert Hilti és Magyar Bori (Bogi? ez gáz, utána kell néznem [nemtudtam mivel meghalt a beshodrom.hu]) nem volt jelen. Viszont volt 3 szaxofonos. Meg eljátszották a kecskést. Awesome est volt.

Pénteken (06.11) folytatódott a balkán fíling mivel Boban Marković koncert volt a millenárison.
Kihagyhatatlan volt. Főleg élőben hallgatni a Bubamarát.

Boban & Rúzsa Magdi
Volt Rúzsa Magdi koncert is, de annak a végét nem vártam meg, leugrottam a miépesbe összeszedni az Arcokat. A. volt csak lent, de egy telefonhívás után elindultunk a Gödörhöz. Ott még a mustis oszttársakkal is találkoztam.

Velük később fociVB-t is mentünk nézni a Szabadság térre. Velük, kapcsolatban egyre pozitívabb visszacsatolásaim, vannak, mert bár anno nem jártam el velük sehova, és igazából nincs is nagy napi kapcsolatom velük, de amikor megbeszéljük, hogy legyen valami, akkor van és én is ott vagyok velük.

A másik társasággal is egyre több időt töltök (bár őket ~ szeptember óta ismerem), de végre azt érzem, hogy vannak emberek akikkel el tudok járni ide-oda. (Nem anyázásért a ,,régi" barátaimnak, de: A. túl nyers túl széljobber bulizni; M. tök merev, meg nem szereti a hippis dolgokat; Z. meg vidéken tanul így nem mozgósítható mindíg. HP meg nem iszik, és fizikus. Tm meg nem tudom.)

Hétvégén meg végre voltam a Könyvtár Klubban bulizni. o/


2010. június 20., vasárnap

Múzeumok Éjszakája 2010

Csak röviden.

Voltunk...

  • Debrecen ex Kassa hajó
  • Rendőrség-történeti Múzeum (itt fegyvereket nézegettünk, meg lézerpisztollyal célba lőttünk)
  • Közlekedési múzeum (itt én toltam egy pac-mant, mert van olyan kiállításuk, hogy retro játékok)
  • Zwack (unicum miatt)
  • Vár (kupolába mentünk fel)
jah, és bicajjal tettük meg az utat. Illetve én még beugrottam haveromék koncertjére. Jó volt az egész este. Leszámítva. (mindegy nekem mindig bajom van)

2010. június 19., szombat

A pokol 12. bugyra. (napi gonzo)


Mai nap úgy voltam, hogy csak lenézek mátrába VB-t nézni. Anyámnak is ígértem, hogy nem jövök későn haza, meg nagyinak is megígértem, hogy megyek hozzá. (Szentendrére)

De..., de nem így volt. Lejöttek arcok és magukkal szívtak. Sokáig hiányzott egy társaság akivel eljárhatok és lám, megadatott. Mátrából elmentünk könyvtár klubba. A könyvtár klubban volt egy lány, aki már a mátrában is ott volt. (tessék egy nagy ÁÁáá-t nyomni, sablonos a szitu.) Dumálgattunk, táncoltunk. Meghívtam sörre.

(a történetben itt jön egy durva rész, mert kikértem a sört, de nem volt pénzem. Így elrohantam ATM-hez, durva felárral vettem ki pénzt, hogy csaj előtt mégse égjek. Égtem. Ez a pokol tizenkettedik bugyra. Végül folytatódott tovább az este. Ittunk, cigiztünk, ölemben ült. Jól elvoltunk. De ennyi. Próbáltam párszor lekapni. Kicsikarni, hogy elcsattanjon a csók, de nem. Azt mondta, van barátja. Meg bonyolult.

Persze.

Nem lenne egyszerűbb kimondani, hogy NEM. Nem jössz be, nem vagy számomra vonzó, nem akarlak, mert...

Nincs mert. Itt szopom időtlen idők óta, hogy szar vagyok. Itt a saját poklom 10. bugyrában. Abban a bugyorban amiben egyedül vagyok úgy, hogy mindent megteszek mások boldogságáért, hogy próbálom tartani magam, de ennek ellenére a barátaim is itt senyvednek velem.

Hát bazd meg vegyétek észre magatokat ZOLI, ANDRIS legalább ti mutassatok valamit felém. Adottságotok megvan ti meg itt depiztek 1-2 csaj miatt. Legalább miattam tartsátok magam, különben egy márványtábla fog visszanézni rátok nem ÉN. Mert lassan az is eljön, ha így megy tovább.

ennyi a gonzo mára.

ja, komment letiltva.

2010. június 10., csütörtök

Belfeszt.

Végre ez is elkészült.

Csütörtök este voltunk Zolival Besh o Dromon. Részben felrázandó a mostani hangulatából. Részben mert imádom. Klasszikusan jók voltak, és én élveztem. Bár Zoli kevésbé, azt mondja öreg ehhez. Kéne már nekem valaki aki teljesen passzol hozzám (gy.k. 1 lány)



Pénteken meg voltunk Kispálon. Az egyik legjobb buli volt életemben. Jó társaság, felejthetetlen melódiák és a legjobb: mátrafröccs.

A mátra borozóban kezdtük az estét Zolival, majd, feltankoltunk és én bicóval, ő meg metróval közelítette meg a szabadság teret. Én a Lánchíd felé indultam, de valaki úgy gondolta, hogy most akarna leugrani, így hát az le volt zárva, kerülhettem az Erzsébet-híd felé. Ami mondjuk nem volt akkora kitérő, de az Erzsébet-híd közutálatnak örvend a bringások között (i think...). Végre sikerült eljutnom a Gödörhöz, ahol Mesiékkel találkoztam. Majd elővettem a táskámból a jó kis Mátra Fröccsöt. Majdnem mindenki rácuppant. Majd szépen elindultunk a Szabadság térre. Ott még vártunk egy kicsit, majd előre törtünk a 6. sor környékére. Lovasiék belekezdtek a koncertbe és abban a pillanatban mintha eufória-bomba robbant volna. Úgy tombolt a közönség - köztük mi is - mintha valami külföldi rocksztár fesztivál nagyszínpados fellépése lett volna. Nekünk az volt. Utolsó Kispál koncert amire (valószínűleg) eljutottam. (Bár ott van a szigetes fellépés, de az 6000Ft!!!). Szóval király volt.

Koncert után telefonáltam. ( én is azok közé tartozom, akiknek nem kéne telefon a kezébe, ha alkoholt ittak.) Részletekbe nem megyek bele. De valahol úgy érzem nem kellet volna. Bár jobb így. Tisztább.



Ezek után meg Gödörnél hippiztünk.

Másnap Márkóval elnéztünk Quimby-re. Mondjuk kb 5 számot ismerünk. Kis laza koncertlátogatás volt. Valahol egyébként a 20. sor környékén álltunk. Nem is vártuk meg a ráadást.

Ennyi volt nekem a Belfeszt.


2010. június 7., hétfő

összevisszaélet XIX.

Jelen bejegyzésemmel ugorjunk vissza április eleje környékére, akkor volt ugye egy kis életvezetési problémám, mi miatt blogot se vezettem, meg elmentem melózni egyetem helyett. Meg volt Vvel az a dolog, de mindegy.

Akkor elmentem a T-Com-hoz melózni, egész jó volt, bár voltak ilyen kisebb paráim, hogy szar, meg minek vagyok én itt, meg nem nekem való a vállalati munka-rendszer, meg ilyenek. De mire leküzdöttem ezen parámat már el is küldtek, a hivatalos infó szerint azért, mert leépítés volt és rám már nem volt pénz.

Utána volt egy esküvő, ahol hang/fény-technikát építettem és dj-ztem is. Nagyon jó érzés volt, és bár nagy valószínűséggel nem egy hamar lesz megint ilyen alkalom, azért jó, hogy van ilyen skillem is.

Aztán volt egy háromnapos ideiglenes melóm, ahol egy buzi volt a felettesem. (nem csoda, hogy nem bírtam 3 napnál tovább). Nem csak ez volt a negatívum, hanem hogy, engem csicskáztattak, minden szarért. Ez volt áprilisban. Majd hál' Istennek nem kellet többet mennem ide.

Lett egy kis pihenőidőm. Majd utána a legeslegjobbon fizető kedvenc diákmunkát sikerült megint megszereznem. Az apehban melózhattam 3 hetet. Aminek bére most jött meg. (very happy).

Munkák mellet meg sok-sok buli. De arra külön is kitérek

2010. május 11., kedd

Filmforgatás

Mielőtt egy hosszabb lélegzetvételű írást tennék közzé az elmúlt időszakomról, álljon itt egy tegnap történt filmforgatás naplója.

Az egész történethez hozzátartozik, hogy tegnap reggel elmentem a műiszbe, mert azt a munkát amit eddig vártam, végre meghirdették. Szerződéskötés, meg miegymás, végre megvan a munka. (hogy mégis miért vártam erre a munkára? 580-s órabér, 1-1,5 hónapos teljes állás, remek munkahely)

Szóval meglett a munka, ezért úgy döntöttem, hogy megünneplem este. Felpattanok bringára lecsorgok kocsmába. Ott látom, hogy lámpák, kamera, hát bizony ez egy filmforgatás. Na de a Mátra Borozóban? Igen. bemegyek kérdezősködök, közben kikérem a fröccsöm, hátraültetnek, lemegy egy jelenet, majd kimegyünk pulthoz. Majd próbálták a második jelenetet. Tibor barátommal osztottuk a jó tanácsokat, majd végül kiderült a film címe (munkacíme?) is. ,,A halottra táncoltatott menyasszony" Mikor megkérdeztem ezt a segédrendezőtől kint álltam a kocsma előtt és szívtam a cigim. Ez annyira megtetszett nekik, hogy beválasztottak a jelenetbe. László Zsolttal szerepeltem egy jelenetben. Kurva jó érzés volt. Bérem egy fröccs volt, de nem bántam, hogy nem több volt. Majd 4 körül haza is vergődtem.




2010. március 28., vasárnap

Szünet

Egy időre bezárom a blogot. Lenne miről írnom, de nincs erőm.

Egy képpel élve:

Életem hajója most zátonyra futott és dobálom ki a "felesleges rakományt". Már áldozatul esett a politika és most a blog is. Remélem majd vissza tudok fordulni és összeszedni ezeket.


2010. március 20., szombat

összevisszaélet XVIII.


Volt ugye egy lapos 15-e. Semmi extra, semmi balhé, még kocsmázni se mentem el este. Majd kedden besokaltam (igen miattad te Lány, rád kenem ezt most) és az gondolat fészkelődött a fejembe, hogy mi a fasznak járok én a zmnere. Ráadásul nagyon nem megy most nekünk. A az új laptopról már lemondtam, mert így soha esélyem se lesz megvenni. Egyszerűen nem tudok félrerakni. Nem tudom mi lesz.

Mondjuk suli helyett, most melózom. Igaz szinte semmi összegért, de legalább valami. Ha laptop nem is nagyon lesz belőle, de azért értelmes dologra költöm majd: új fékek a bringára + szervizelés + villogók + U lakat.

Voltam fogásznál is, ami életem egyik leglazább fogászlátogatása volt. Meg melózom. De ezt már írtam. Littleborz meg rávett, hogy menjek le megint Egerbe (najó, közös gondolat volt) Úgyhogy pénteken megint szalas on tour.




2010. március 14., vasárnap

összevisszaélet XVII.


Ezen a héten nagyon szét vagyok esve. Kezdve a szegedi tour-tól, eléggé lefele tartok egy lejtőn. Már hazafele a vonaton is tök kóma voltam, másnap, hétfőn meg nem mentem suliba, kedden se (akkor nem volt órám gyakorlatilag), szerdán kacérkodtam a gondolattal, hogy diák matrica miatt be kéne menni, de nem. A csütörtök lett volna a komoly nap mikor bemegyek, de arra se sikerült.

A csütörtökre én nagyon vártam, mert akkor még reménykedtem valamiben. Konkrétan, volt egy találkám A Lánnyal. Húztam, halogattam feltenni a Kérdést, de a találka legvégén feltettem. De nemleges választ kaptam. (A macska nem él... szabadon Schrödingertől). Rosszul éreztem magam, mit mondjon ilyenkor az ember.

Nem volt mit utána tenni, magyar ember sírva vigad, így hát elmentem a miépesbe. Ott ittam és ittam. Fröccs plusz feles. Néztem egy mailt is közben telefonról (Annyira kocka vagyok, hogy ez muszáj) és a lány írt. De csak egy "tisztázó" e-mail-t írt. Nem jó ez így. Az aznap estét "megkoronázva" még egy gyökér le is lúzerezet. Majdnem kinyírtam. Szóval ez a március 11-e nem volt a legjobb napom.

Pénteken felkelek, majd mivel G.-vel lezsíroztunk egy találkát elindulok, készülődés közben hív E. szintén gimis osztálytársnőm. Akkor is vele is egy gyors meeting a Kalefon. Majd le a Margit-hídhoz utána meg a Bem-be egy sörre. Majd felhívjuk közös ismerősünket T-t, át a Mátrába (már rosszul kezdődik mi?). Átmentünk hát oda, oda lejött T meg még 2 srác. Iszogattunk, majd én legszívesebben elmentem volna 5-kor keresztútra, de nem sikerült. Azért, hogy mégse legyen nagyon Hardcore az este 6-kor hazaindultam.

Otthon ettem egy keveset, majd 8-kor irány vissza. Lent a szokásos ismerősök. Iszogatok tovább, közben még egy bizniszt is összehoztam. Egy zenekar honlapját fogom összehozni. Majd megjön Gy. meg Zs. velük is iszunk tovább. Ráadásul kipróbáltam a Nemiroff paprikás vodkát. Majd utána, a pörgés jegyében elindultunk bulizni. (Bár Zs. nem örült neki túlságosan) Így jutottunk el a JAM pub-ba (jó, burzsuj hely,meg ott ölték meg Simon Tibit, de valahogy oda jutottunk.) Lényeges dolog nem történt ott se. Hajnali négyre haza értem. hc....