2009. június 29., hétfő

MTV Icon Hungária (& egyéb) beszámoló

Szombat reggel vonatoztunk le Zoli barátommal Siófokra (Szabadisóstóra). A szállás megfelelő volt, a sátor kibírta az esőt, bár kicsit kényelmetlen volt (nem vittünk polifómot). Fürödtünk, söröztünk, lángosoztunk (bár botrányos volt hogy 450 Ft-ért kaptunk egy tenyérnél alig nagyobb tejfölös lángost. Na mindegy. Délután elindultunk a Coke Club felé. Kikevertünk magunknak két üveg vadászt, (szégyen, de tarháltunk pénzt cigire), túléltük az esőt (erről néhány szösszenet itt), majd lassan elkezdődött a koncert.

A tiszteletadás a bájos Zsédényi Adriennel (Zséda) kezdődött. Ő ha nem is halt meg, mikor rá néztünk, de mi majdnem elájultunk tőle. Alvin és Mókusai is bebizonyították, hogy a punk rock nem halt meg és hogy ők is tudnak csók király lenni. Pokorny Lia is elkalauzolt minket Isztambulba. Kowalsky idén megtanulta a szöveget és messzemenően kijavította a tavalyi hibáját az idei fellépésével. A másik visszatérő feldolgozó Kaukázus sajnos nem csinált a tavalyi LGT feldolgozáshoz hasonlót, de így is nagyot alakítottak (régi kedvencemet a Hiperkarmát is megidézték az egyik számban). Hasonlóan jó volt Roy és Ádám (& black out-os dobos is akinek sajnos nem tudom a nevét) is. Ha a Coke Club fényei nem is, de a Kistehén által megénekelt Hotel Mentol fényei messze világítottak az éjjel. Szasza és a táncoslányok is megmutatta, még ha nem is működött a mobilmikrofon, hogy hogyan kell egy igazi Zorall feldolgozást készíteni. Volt sajnos negatívum is: A Yellow Spots nevű torz formáció valami nagyon szar volt. Nem ajánlom senkinek. A többi együttesről érdemben nem tudok semmit mondani: A Gonzo, Prison Band, Folkfree remek volt. (Főleg a Folkfree, a tekerő lant és az elektromos hangszerek csodás frigye volt aznap este.

Képek, videók, hamarosan.

Éjfélkor véget a műsor, és mi lassan elindultunk hazafelé, sok sok várakozás után végül fel vett minket egy autós, de ez majd egy külön bejegyzést érdemel.

Július 11-én folytatódik az Icon, és mi megint ott leszünk...

2009. június 19., péntek

Lacika a vámpír

Végre itt a nyár, lassan vége a melónak és a zsebemben a fizetésemmel indulhatok neki a budapesti- és a balatoni nyárnak. Valamennyire hiányozni fognak a munkatársak, de egy srác nem. Lacika.

Lacika különleges eset. Szerény meggyőződésem szerint Lacika egy vámpír. Ámde nem az a fajta vérszívó. Nem. Lacika egy energiavámpír. Legalábbis minden jel ezt mutatja. Maga a BAR-kódolás és a borítékbontás nem fáraszt le.

Bár Lacika, vámpír létére nem néz ki vámpírosan. Még most a 30°C-ban is szöszmösz mackófelsőt és alsót, szandált és zoknit visel. Állandóan beszólogat mindenkinek, csak a terminátorról beszél, stb stb.

Komolyan szerintem, ha nem rúgják ki, akkor belé szúrok egy karót.

2009. június 14., vasárnap

Menekülési kényszer a bűnös városból.

Egyre inkább kezdek besokallni itt Bp-n. Bár imádom ezt a várost, mégis egyre inkább menekülni van kedvem. Igaz arra, hogy egy kicsit kimozduljak még van 2 hét.

Littleborz barátom már felrakta az idei MTV (Magyarország) Icon sorozatának idei fellépőit. Elég erős lesz a mezőny, lesznek olyanok akik tavaly nem voltak (pl. Alvin, Vad Fruttik, 30y) és lesznek visszatérők is (pl. Kaukázus, Zorall, Supernem). Szóval idén is Siófok, Coke Club, (Tesco:). Bár úgy néz ki, hogy csak Littleborzzal megyek, mert Márknak más elfoglaltságai vannak. :S E miatt valószínűleg Múzeumok éjszakájára sem megyek, mert egyedül nincs kedvem, Zoli (=Littleborz) meg nem hiszem hogy eljönne, főleg hogy 1300 kemény magyar forintba kerül és még az Iconra is elő kell teremtenie a pénzt...

A másik menekülési alkalomra, meg egy hónapot kell várnom (kisrészben megint Icon). Júli 13-tól ugyanis Erzsébet-telepen pihenhetem ki magam, illetve gondolhatom át a hogyan tovább-ot az életemmel kapcsolatban. Ebben az 1 hétben, most nem gyerekekkel fogok "csoport-terápiázni" hanem magammal és Istennel fogok csendben el lenni. Remélem eredményes lesz valamely formában. Addig is meg munka, munka...

2009. június 9., kedd

Összevisszaélet IV.

Blog
Beindítottam a másik blogomat:
magorlazuel

Barátok
Végre sikerült összehoznom egy találkozót, egy nagyon kedves lány ismerősömmel. Meglátjuk mi lesz. Illetve Littleborz is hajlandó volt feljönni Egerből

Koncert
Szombaton voltam Quimby és Kiscsillag koncerten. Eszméletlen volt. Sajnos nem tudtunk maradni a Papírrepülők c. filmen. Sebaj, majd legközelebb.

Munka
Dolgozom. APEHnál. Nagyon unom, de jól fizet.

Lukács
Ma voltam a Lukács fürdőben és még la. 14x fogok is menni. (Nem, buzik nem voltak.) Illetve ott rájöttem mennyire kövér vagyok. Ha kommentbe valami f.szkalap bírja, hogy jó hogy rájöttem, akkor kegyetlenül kinyomozom és k.rvára megverem

Jobbik
Erre még most sem találok szavakat. 14,77%...

:D