A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kurvaország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kurvaország. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 16., hétfő

2009. március 15. Ahogy én láttam:

Mint mindenki, én is azt vártam, hogy legyen valami 15-én. Lett. Bár nem egy „világmegváltás”, mint amit rebesgettük, hanem egy – mondjuk ki – szánalmas próbálkozás. Megint.

Igazából, tegnap láttam véglegesen meghalni a szabadságot . Az a rendőri készültség és a közelmúltban bevezetett – tegyük hozzá, hogy jogellenes – jogszabályok egész hada megölte a szabadságot. Ez az ország amiben már tényleg semmit sem lehet. Komolyan mondom, (elnézést kérve bizonyos barátaimtól) de ez egy Kurvaország. (Gy.F. után szabadon)

Azoknak akiket érdekel, itt egy kisebb összefoglaló: Jobbikon „kezdtem” a napot. (Igazából annak is a végére értünk oda, de az ok az szerintem lényegtelen, hogy miért). Demszkyre valahogy nem volt kedvem, menni meg nem is akartam volna bent éjszakázni a kapitányságon. Szóval, jobbik utána meg hvim (lett volna), de sajnos csak egy kis fogócska lett belőle.
(Friss: A ma reggeli hírekben olvastam, hogy Morvait, Gaudit, és még jó pár embert ütlegeltek, és könnygázzal lefújtak.)
Ezzel kapcsolatba egy kis jelenet:

A Nyugati Pályaudvarhoz szorultunk, és hát elkezdték (volna) a rendőrök összeszedegetni minket, de mi nem hagytuk így hát befutottunk a csarnokba és ott bújócskáztunk velük. Na, de a vicces jelenet az volt, mikor egy kopasz elkezdett futni a rendőrök elől, a rendőrök meg utána. Úgy kb. 15-20-an. Majd mikor nem lett meg a kopasz, akkor visszasétáltak a droidok, ez így ment vagy 2x-3x és megunták.

Én is meguntam. Úgy most ezt az egészet. Bár nem arról van szó, hogy ezután nem megyek ki, ki fogok menni amíg kell. De komolyan mondom, hogy szar ebben az országban így élni. Várni mikor jön el az, amikor teljes káosz lesz itt, amikor cigány hordák fogják kifosztani a magyarokat, mert nekik már segély se jut, a magyarnak meg még csurran-cseppen valami a kertjéből. Várni mikor lesz munkanélküli valamely családtagom, netalán-talán én. Vagy nem fogom kifizetni a jegyzeteimet. Várni mikor lesz itt teljes anarchia.

Ha ez így folytatódik tovább, akkor komolyan elhagyom ezt az országot. (Ne haragudj, hogy ezt mondom Zé). Ezt a kurvaországot...

2008. november 13., csütörtök

Magyarország ma, számokban

1. Magyarország népessége
2001: 10 millió 200 ezer,
2008: 10 millió 40 ezer.

2. Házasságkötés
2001: 44 ezer házasságkötés,
2007: 29 ezer házasságkötés.

3. Gyermek
Magyarországon a nők 1/3-a nem szül gyermeket.
A 18 éven aluliak száma 2 millió 150 ezer.
100 megszületett gyermekre 70 terhesség-megszakítás jut.
3 gyermek közül legalább 1 olyan anyától születik, akinek nincsen férje.
850 ezer gyermek - öt gyermek közül kettő - szegénységben él. Nem jut hozzá ahhoz a megfelelő mennyiségű és minőségű mindennapi táplálékhoz sem, amely elengedhetetlen feltétele, hogy felnőtt korában erős és egészséges emberként élhessen, dolgozhasson.

4. Válás
2001: 1000 házasságkötésre 559 válás,
2007: 1000 házasságkötésre 610 válás.

5. Mennyiből?
2008-ban a nettó átlagkereset 115 ezer forint.
Az élelmiszer ára 2007 júniusa és 2008 júniusa között 14%-kal emelkedett.
- Egy kiló búzából, rozsból, adalékanyagok hozzáadása nélkül készített kenyér ára 300-400 Ft.
- Egy liter 3,6%-os zsírtartalmú, eredeti tartalmától meg nem fosztott tej 250-300 Ft.
- Egy kiló jó minőségű sertéshús ára 1200 Ft.
- Egy kiló jó minőségű hazai gyümölcs - őszibarack, málna, szamóca - ára 600-800 Ft.
- Egy liter üzemanyag 320 Ft.
- Egy közepes méretű lakás havi távfűtési díja - éves átlagot számolva - 20 000 Ft.
- Egy közepes méretű lakás bérleti díja 60 000 Ft.
- Egy közepes méretű lakás átlagára 15 millió forint.

6. Minimálbér
1998: 19 ezer Ft, 2002: 50 ezer Ft, 2008: 69 ezer Ft.

7. Nyugdíjban
Közel 3 millió nyugdíjas él Magyarországon. Közülük 2 millió töltötte be a nyugdíjkorhatárt.
A létminimum összege 2007-ben 60 ezer forint volt.
A nyugdíj minimális összege 29 ezer forint.
A nyugdíj átlagos összege 74 ezer forint.
A 3 millió nyugdíjas közül 100 ezer nyugdíjas kap havonta 150 ezer forintnál magasabb nyugdíjat.

8. Szociális otthon
2001: 74 ezer fő, 2006: 84 ezer fő.

9. Szegénység
2001: 1,7 millió ember élt létminimumon Magyarországon,
2008: 3,1 millió ember él létminimumon Magyarországon.

10. Munkanélküliség
2001: 5,8% (240 ezer ember), 2008: 8,1% (340 ezer ember).
A munkájukat elveszített emberek átlagosan 15 hónap alatt találnak új munkahelyet.

11. Foglalkoztatottság
100 munkaképes korú magyar ember közül 57 dolgozik. (Szlovákiában 100 ember közül 61.)

12. Szociális segély
153 000 család (kb. 700 000 ember) hónapról hónapra segélyből él.
A segélyezettek 40%-a 30 évnél fiatalabb.

13. Hogyan?
A háztartások havi bevételük
23%-át élelmiszer vásárlására, 27%-át lakásuk fenntartására,
15%-át hiteleik törlesztésére, 14%-át közlekedésre,
7%-át hírközlésre fordítják.
Marad 14% ruházkodásra, egészségmegőrzésre és gyógykezelésre, oktatásra, pihenésre és szórakozásra, megtakarításra

14. Fogyasztás
2001 2006
tej 67 liter/fő/év 58 liter/fő/év
hal 5 kg/fő/év 1,8 kg/fő/év
zöldség 61 kg/fő/év 54 kg/fő/év

15. Szellemi táplálék
Könyvek

2007-ben átlagosan minden magyar állampolgár 7000 forintot költött könyvvásárlásra. (Dohány jövedéki adójára átlagosan minden magyar állampolgár 20 000 forintot költött.)

Újságok
Havonta egy újságot vásárolnak átlagban a magyar emberek.

Múzeumok
2001 óta negyedével lett kevesebb a magyar múzeumok száma. 2007-ben 57 múzeumot záratott be a kormány.

Színházak
10 millió magyar ember közül 6 millió nem jár színházba,
10 millió magyar ember 4 millió színházjegyet vásárol egy évben.

Mozgókép
2000: 16 millió mozilátogató,
2007: 9,8 millió mozilátogató.

16. Orvos
2001: Magyarországon 38 000 orvos dolgozott.
2007: Magyarországon 33 000 orvos dolgozott.

17. Társadalmi kórkép - 2008
5 400 000 túlsúlyos,
3 050 000 rendszeres dohányos,
1 000 000 alkoholbeteg,
1 000 000 cukorbeteg,
1 000 000 depressziós,
1 806 000 rokkant nyugdíjas,
1 650 000 tüdőbeteg,
10 ezer megszüntetett kórházi ágy.

18. Rokkantak
1990-ben 540 ezer rokkant nyugdíjas élt Magyarországon.
2007-ben 810 ezer rokkant nyugdíjas élt Magyarországon.

19. Közlekedési balesetek
2001: 2100 ittasan okozott közlekedési baleset történt Magyarországon.
2006: 2800 ittasan okozott közlekedési baleset történt.

20. Öngyilkosság
Magyarországon naponta 7 ember öli meg saját magát. Magyarországon a legtöbb ember a dél-alföldi tanyavilágban öli meg magát.
2001-ben a dél-alföldi régióban 105 pszichiátriai kórházi ágy jutott 250 ezer emberre. 2008-ban a dél-alföldi régióban 36 pszichiátriai kórházi ágy jutott 250 ezer emberre.

21. Rák
100 000 magyar ember közül 2007-ben 346 ember halt meg rákban.
100 000 Európai Unióban élő ember közül 2007-ben 227 ember halt meg rákban.

22. Rákgyógyítás
Rákbetegek gyógyítására Magyarország betegenként átlagosan 49 eurót költ.

23. Táppénzes napok száma
2001: 43 millió nap, 2006: 36 millió nap.

24. Gyógyszerkassza
2001: 200 milliárd forint hiány,
2006: 400 milliárd forint hiány.

25. Gyógyszerár
2001: 1400 Ft/doboz átlagára,
2006: 2000 Ft/doboz átlagár.

26. Magyar egészségügy kiadásai
950 milliárd forint/év.

27. Állami adósságtörlesztés
Évente átlagosan 1200 milliárd forintot költünk Magyarország olyan kölcsöneinek törlesztésére, amely kölcsönök felvételéről soha senki nem kérdezte meg a magyar embereket. Mennyi pénz ez? Jelenleg minden adófizető havonta 25 000 forintot fizet a soha el nem fogyó adósságra.

28. Adó
Magyarországon 100 forint jövedelemből 70 forintot elvesz az állam adóba.
Ausztriában 100 euró jövedelemből 43 euró az adó.
Szlovákiában 100 korona jövedelemből 30 korona az adó.

29. A kontár kormányzás ára, I.
Ha a 2002-es választásokat követő kormányok semmit sem csinálnak, egyetlen döntést nem hoznak, akkor ma a magyar államadósság 17 ezer milliárd forint helyett 9 ezer milliárd forint.

30. A kontár kormányzás ára, II.
A Világbank tanulmánya szerint a magyar gazdaság növekedési lehetősége
2001-ben: 4,0-5,0 százalék volt Megvalósult: 4,0 százalék.
2007-ben: 3,5-4,5 százalék volt. Megvalósult: 0,8 százalék.

31. Államadósság
2002. május: 8 400 milliárd Ft (840 000 Ft/fő)
2002. december: 9 000 milliárd Ft (900 000 Ft/fő)
2003: 11 000 milliárd Ft (1 millió 100 ezer Ft/fő)
2004: 12 500 milliárd Ft (1 millió 250 ezer Ft/fő)
2005: 13 000 milliárd Ft (1 millió 300 ezer Ft/fő)
2006: 16 000 milliárd Ft (1 millió 600 ezer Ft/fő)
2007: 16 500 milliárd Ft (1 millió 650 ezer Ft/fő)
2008 nyara: 17 000 milliárd Ft (1 millió 700 ezer Ft/fő)

32. Állami költségvetés
2001: bevétel: 3841 Mrd; kiadás: 4322 Mrd; 1 évi hiány: 481 Mrd,
2007: bevétel: 6669 Mrd; kiadás: 8326 Mrd; 1 évi hiány: 1656 Mrd.

33. Államháztartási hiány
2000: 3 százalék,
2006: 9,2 százalék.

34. Korrupció
"Korrupt az a személy, aki - közvetlen vagy közvetett önérdekből - megszegi a közösségi együttélés egy vagy több olyan szabályát, amelynek érvényesítéséért ő a felelős" (Lasswell, 1930).
2001 Transparency International: Magyarország 99 ország közül a 31. a korrupciós fertőzöttséget tekintve;
2005 Transparency International: Magyarország 99 ország közül a 42. a korrupciós fertőzöttséget tekintve;
2006 A Transparency International Hungary - támogatás híján - magyarországi működését befejezni kényszerült.
2007 Közpénzek tisztességtelen megszerzéséért 7000 millió forint bírságot róttak ki autópálya építő cégekre Magyarországon.
2008 Közpénzek tisztességtelen odaadásáért egyetlen egy embert sem vontak felelősségre 2007/2008-ban Magyarországon.

35. Analfabetizmus
2008-ban Magyarországon legalább 100 ezer analfabéta él.

36. Funkcionális analfabetizmus
2008-ban Magyarországon több mint 1 millió funkcionális analfabéta él. Ők azok, akik iskolai bizonyítványuk szerint tudnak írni, olvasni, számolni, ám ezek a készségeik ismereteik megújítására, bővítésére nem elegendők.

37. Kisebbség
100 cigány gyermek közül
44 végzi el az általános iskolát,
20 kisegítő iskolát végez,
11 középiskolát végez,
1 szerez főiskolai vagy egyetemi diplomát.

38. Alapfokú oktatás
Az általános iskolát végzettek egyharmada funkcionális analfabéta.
2001: 90 ezer tanító, tanár dolgozott,
2007: 78 ezer tanító, tanár dolgozott.

39. Szakmunkásképzés
1990: 225 ezer diák tanult szakiskolában,
2006: 134 ezer diák tanult szakiskolában.

40. Felsőoktatás
Magyarországon 73 egyetem és főiskola működik, amelyekben
490 ezer fiatal számára volna hely,
380 ezer fiatal tanul egyetemen, főiskolán.
A diákok 50%-a kifizeti az egyetemi/főiskolai képzés teljes díját (költségtérítéses képzés). 2004 óta a felsőoktatásban tanuló magyar diákok száma folyamatosan csökken. Az államilag finanszírozott felsőoktatási helyeken
a diákoknak az alapképzésben 105 ezer forint tandíjat kell tanévenként fizetniük;
a diákoknak a mesterképzésben 150 ezer forint tandíjat kell tanévenként fizetniük
(a minimálbér 2008-ban Magyarországon bruttó 65 ezer forint).

41. Kutatásra-fejlesztésre
2001: A GDP (éves bruttó hazai termék) 1,9%-a,
2008: A GDP (éves bruttó hazai termék) 0,9%-a.

42. Magyar tudósok külföldre vándorlása
2005: A külföldön "hosszú távra berendezkedett" - hazatérésüket nem tervező - magyar tudósok aránya 60%.
2008: A külföldön "hosszú távra berendezkedett" - hazatérésüket nem tervező - magyar tudósok aránya 75%.
4 frissen megszerzett magyar természettudományos diplomás közül legalább 1 külföldre vándorol.

43. Tudományos kutatók
1990: 36 ezer kutató foglalkozott kutatás-fejlesztéssel,
2006: 26 ezer kutató foglalkozott kutatás-fejlesztéssel.

44. Magyarország gazdasági versenyképessége
2000: 26. hely,
2007: 47. hely.

45. Közéleti aktivitás 2007-ben
100 adózó közül 17-en rendelkeztek adójuk 1 százalékáról.

46. Jövő
Növekedési előrejelzés 2009-re
Lengyelország 5%
Csehország 5%
Szlovénia 4%
Románia 6,5%
Bulgária 7%
Magyarország 3%

47. Élet/halál
Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon a legrövidebb az emberek várható élettartama.


Veszélyzónában Magyarország

Magyarország a 13. helyen áll a veszélyesnek minősített országok rangsorában. Szégyenszemre olyan országokkal kerültünk egy „társaságba”, mint a gyakorlatilag a polgárháború szélén táncoló Pakisztán vagy a kommunizmusból éledező, évszázadok óta fejletlen Vietnam.

(P.O. - kivonat Csendes Csaba írásából a Hitel c. folyóirat legutóbbi számából. A cikk még a pénzügyi válság előtt készült.)

2008. október 13., hétfő

Cigányok...

Valaki egyszer mondta nekem, hogy "az előítélet a világ általános tapasztalatainak összessége". Ezt úgy ma tapasztaltam meg, amikor jöttem vissza a suliba a bankból, és a zsebemben pihent nem kevesebb mint 30.000 forint. Az egyetem sarkán egy csapat cigány állt. Nem akartam átmenni az úttesten, mert azt biztos rossz néven vették volna, ezért elmentem közöttük. Hál'Istennek nem lett semmi gond, és a pénz is szépen pihen itt a zsebemben...

De, azért elég sz*r érzés volt. Ezt érte el ez a mocsok kormány, hogy félni kell az utcán, még fényes nappal is.

Kurvaország...