A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 28., vasárnap

Szünet

Egy időre bezárom a blogot. Lenne miről írnom, de nincs erőm.

Egy képpel élve:

Életem hajója most zátonyra futott és dobálom ki a "felesleges rakományt". Már áldozatul esett a politika és most a blog is. Remélem majd vissza tudok fordulni és összeszedni ezeket.


2010. január 4., hétfő

Elhatározások.

Új év, új blogfejléc. Az elmúlt évből, életemből összegyűjtöttem képeket, motívumokat. Lehet benne gyönyörködni :P

Mint tavaly most is Egerben szilvesztereztem Zoli barátomnál. Nem voltunk sokan, de ez így volt jó. Így volt kellemes. Sajnos kevesebb lány volt és azoknak is ott volt a barátjuk, de nem bánom, hogy nem jött össze valami. Habár mintha az egyik lány flörtölt volna velem, bár A. barátom azt mondta, hogy valamiféle delíriumban lehettem, hogy ezt hiszem. Mindegy.

Nem kellet volna, de tettem elhatározásokat erre az évre, a 'húsztízes' évre vonatkozóan. Vannak konkrétak, de azokat most nem árulom el. Csak annyit, hogy a póker játék ALL-IN szellemében, mindent fel teszek egy dologra. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Sokat úgyse bukhatok. (Najó van amiben igen, van amiben nem)

Idén is folytatom a blog írását, ha lehet még intenzívebben mint tavaly.