2011. január 9., vasárnap

összevisszaélet XXI.

Tegnap nagyon "ki van a fa..." napom volt, bár nem tudom miért. Leszámítva egy szombati vizsgát, ami nem is volt nagyon paráztató, mondanám, hogy az esélytelenek nyugalmával mentem, de úgy éreztem tudom az anyagot. (apropó, mikor mentem be a campusra a villamoson rám köszönt egy alig ismert lány az évfolyamról, azért említem meg, mert számomra fura jelenség, illetve már párszor előfordult, hogy idegen- illetve félidegen csajok rámosolyognak, rám köszönnek. Tudom örüljek neki, örülök is, csak fura. Bár lehet, csak szar a memóriám) Persze a fejemben lévő tudás mellet, a zsebemben lévő papír alapú segédlet (elhatárolódom magamtól) is segített.
Vizsga után két haverral kiültünk sörözni az Amfiteátrumhoz. Jól szórakoztunk, fogyasztottunk rendesen sört és cigit. Kitárgyaltuk a vizsga lehetséges végeredményét (úgyis meg fogunk bukni mind) meg az élet nagy dolgait. Majd mindenki ment hazafelé.
Délután meg unalmasan telt, ebédnek rendeltem pizzát (590 ért a happyhotpizzától (x)) , majd el mentünk családdal bevásárolni. Majd ismét haza.
Itthon meg nyomasztottak a falak és eléggé szét voltam esve. Nem tudom mi volt velem. Majd pár kommunikációs csatorna kihasználása után sikerült arcokat találni akik szintúgy "mennek" RotFront koncertre. (visszatérő gondom ez, hogy nagyon sokszor nem találok olyat aki eljönne ide-oda) A RotFront egyébként ilyen Ska/jazz/dancehall/fusion zenekar. Egész jó volt, már amennyire hallottam, mert M. cimbivel állandóan kijártunk cigizni. Majd a koncert után vettünk sört és átmentünk B.-hez és ott iszogattunk fütyülőst, meg moziztunk.



2011. január 6., csütörtök

szemeszter final + vizsgaidősux

update 2.1
Eddig mi volt?

12.13 Sikertelen aao és bevinf alpótok :(
12.14 Sikeres dmat alpót :)
12.22 Sikeres közgé alpót :)

2011
01.03 Sikertelen oop alpót (az elméleten buktam el ):
01.04 Sikeres Analízis vizsga (megvan, más nem számít

Lesz még?



Vizsgák (01.06. állapot)

Analízis már nem lesz, de lesz még egy szombati közgáz és még egy matek és egy fizika



Klikk a képre a nagyobb felbontásért


2011. január 5., szerda







Reményik Sándor: Szól a Cenzor

Szól a cenzor: Vétó; megtiltom ezt.
E hasáb üres marad és fehér!
S az üres lapon gyúlnak lángbetűk,
Betűk: mint a tűz, betűk: mint a vér.

Szól a cenzor: Vétó; hatalmam nagy;
A semmiségbe vetlek vissza én!
S a fehér lapról láthatatlan sorokban
Feltámad az elítélt költemény.

Szól a cenzor: Álom, megfojtalak,
Hogy lásd a napfényt: én megtiltom Néked!
S szól az Ige: én öröktől vagyok
S nem érintenek halálok, születések!

Szól a cenzor: Ez férfimunka volt,
Ma nem olvasta senki e lapot!
S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram,
Látatlanul mindenki olvasott!