2009. március 26., csütörtök

Rendőrök vs. tüntetők? Pszichológia?

A 100. postnak egy érdekes cikket írok nektek, amit Loserock kolléga vettet fel.

A '70-es években egy Phillip Zimbardo nevű kutató hajtott végre egy kísérletet amely a Stanfordi Börtönkísérlet néven várt ismerté. A kísérlet lényege az volt, hogy a kísérletre jelentkezőket, vagy fogolynak, vagy börtönőrnek öltöztették. Egy idő után mindkét tábor felvette a rá jellemző "vonásokat". Az őrök nagy része brutális lett, a foglyok meg érzelmileg meggyötörtek.

Lényegében ez figyelhető meg a rendőrök kontra tüntetők esetében is. A rendőrök túlzott erőszakossága, a sorozatos visszaélések mind-mind egyfajta szoci-pszichológia példa. Ez mutat rá talán arra is, hogy mi miért nem nyertünk, miért nem nyerhetünk csatát.

A nyugati pályaudvari eset is mutatja, hogy lényegében amennyire a rendőrök brutálisak, mi annyira nem vagyunk azok. (Két rendőr leszakadt a többitől és mi üldözőbe vettük őket, de nem történt velük semmi, még egy pofont sem kaptak)

Abban is biztos vagyok, hogy ha "szerepet" cserélnénk tüntetők-rendőrök akkor mi se lennék kegyesebbek, ugyanúgy lőnénk a gránátot fejmagasságba, ugyanúgy soroznánk gumibottal.

Meg úgy őszintén, én szeretek tüntető lenni. Littleborz kollégával az régen imádtuk a jófajta paprika-gránátot. De sajnos ma már csak rákkeltő CR-t (sajnos nincs bizonyítva) gáz használnak és Littleborz kolléga is inkább a szebb módját választotta a haza megmentésének.