2009. május 17., vasárnap

Egy k...a nehéz nap...

Szombat hajnalban egyik barátunkhoz tartottunk Budakeszire a miépesből. Ott jól elvoltunk, majd mikor mentünk volna haza belénk kötött pár elcigányosodott újgazdag fehér. Egy kis szópárbaj és egy nemzetközi jel felmutatása után megütött az egyik. Ennek következtében felrepedt a bal szemöldököm és a dulakodásban megsérült a jobb hüvelykujjam. Előbbi egy öltést, utóbbi egy pihentető síngipszet kapott.
Eset után telefon, rendőrség, be az őrsre (Keszi), itt 4 óra pihenő, majd budaőrsi kaps. Vallomástétel, feljelentés.
Majd irány a Szt. János - a halálgyár -. Itt nem kevesebb mint 3 órát vártunk arra hogy felvegyenek, ellássanak.

Ez Magyarország, Észak-Balkánia, Abszurdisztán. Kurvaország.

Várom majd az ügy fejleményeit.

2009. május 11., hétfő

Netezés a szabadban

Ha az emberfia rendelkezik egy laptoppal, esetleg PDA-val vagy okostelefonnal és nem akar megválni az „Online”-léttől ilyen szép időben sem akkor kiülhet egy parkba, térre, esetleg egy kávézó teraszára.

Bár sajnos még nem tartunk ott, hogy székesfővárosunk minden utcasarkára jusson egy-egy ingyenesen/szabadon használható hotspot. Igaz, ha szerencsés az ember, akkor rátalál egy nyitva hagyott routerre. Bár ennek a társadalmi megítélése elég vegyes. Hisz, valahol illegális más rendszerét használni, de ha az illető volt olyan, hogy nem kódolja le az internetét akkor vessen magára. (Bár egy kulturált wifivadász nem használja ki az alkalmat és ilyen nyitva hagyott pontokon nem torrentezik, nem néz pornót, nem zaklat másokat.) Ha az ember nem talál szabad elérhetőséget, akkor kell törni egyet. A kocka szakzsargon ezt hívja wardrivingnak. Ennek részleteit egy későbbi bejegyzésben írom le.

Van egy másik fajtája a szabadban netezésnek, ez a 3G. Relatíve elég jó csomagokat lehet kapni a piacon, van olyan ami „korlátlan”. Bár így elveszik a „vadászat izgalma”.

Általam kedvelt wifi helyek: Millenáris, Gödör, Batthyány téri wifizone.

/folytatom.../

2009. május 4., hétfő

Magyar Egészségügy = Halálgyár

Egy valós történetet szeretnék elmesélni, ami az egyik ismerősömmel történt:

Történt ugyanis, hogy egy súlyos szívbetegnek felírtak fontos gyógyszereket, de sima receptre. A kórházban ugyanis nem tudtak közgyógy igazolványra írni. Így hát - frissen kiengedve a kórházból - el kellet menni a háziorvoshoz, ahol bár nem rendelt az a háziorvos akihez szokott járni, de hát a gyógyszereket fel kell íratni kgy-ra (így ingyen van), meg egyébként is fontos szívgyógyszerek, meg szünet előtti nap.

Na dehát, ez nem megy ilyen könnyen, a háziorvosi rendelőben, valami kis asszisztens valamit beszélt arról, hogy ez így nem megy, új igazolvány kell, meg OEP így meg úgy, a lényeg, hogy nem írták fel neki és csak hosszadalmas különutakon sikerült megoldani.

Hogy a címben miért írtam azt, hogy halálgyár? Másképp nem tudom hívni azt a rendszer amit szintén a PÉNZ mozgat, ahol jobb ellátás jár annak, aki több pénzt ad. Azt, hogy félrediagnosztizálják az embert. Jobb inkább nem betegnek lenni most Magyarországon.

szalas twitter promo

2009. május 2., szombat

BP CTF @ 0501

Tegnap részt vettem a negyedik köztársaság nevű társaság által szervezet budapesti CTF-n (Capture The Flag, keresd a zászlót). Én a pirosak táborát erősítettem. Elég offenzív voltam, folyamatosan „támadtam" a sárgák állásait. Egyszer még az északi sárgák zászlójához is sikerült bejutnom, bár a kitörés nem volt eredményes. Majd egy következő akció során, miközben próbáltam besettenkedni a zászlóhoz, elég csúnyán felhorzsoltam a lában.
Sajnos a játék idő előtt véget ért, mert a drágalátos rendőrség lefújta, pár öreg néni bejelentése miatt. Ez van. Ebben az országban lassan már nem lehet semmit. Mindegy, én meg mentem tovább kricsmibe, de azt már egy másik bejegyzésben írom meg mi volt.

http://www.negyedikkoztarsasag.hu