2008. március 18., kedd

Március 15. Szerintem.


Március 15-én reggel találkoztam Zolival a Hazatérés temploma előtt. Nagy meglepetésemre nem igazoltattak minket (nem úgy, mint 2007-ben). Innen átmentünk a - Nemzeti Múzeumot érintve - a Fővám térre. Meghallgattuk a beszédeket, majd átmentünk "megnézni" Demszky bácsit. Ott, könnyen átjutva az ellenőrzésen, csatlakoztunk a többi emberhez. A ismét parádés gyűlés után mentünk jobbikra, majd MÖMre. És itt következik a lényeg...

Budaházy beszéde nem volt uszító, ő csak azt mondta, hogy kíváncsi mi folyik a MüPában és elindul sétálni a városban. Mi meg persze utánamentünk. (követtük Hunnia zászlaját). Majd valahol a Baross utca magasságában megállítottak minket a rendőrök. Könnygázt vetettek be ellenünk, mi meg erre Molotov-koktél küldtünk rájuk (szerintem jogunk van megvédeni magunkat, még ha az radikális is), majd bevetettük magunkat Józsefváros sűrűjébe. (Érdekes módon egy cigányt sem láttunk az utcán). Többször megfutattuk a rendőrök 8-10 fős alakulatait. Sajnos nem sikerült eljutnunk a MüPába. Este 23 órára már csak kissebb, 10-15 fős csuportokba voltunk. Andris barátommal gyorsan átjöttünk Budára és egy pohár bor után nyugovóra tértünk.

Akinek ez nem tetszik, az nyugodtan menjen el MAgyarországról (Gy. F. -től szbadon) és jlentsen fel minket. (500 000 Ft a júdás pénz)