2017. március 20., hétfő

Összevisszaélet XXIV.

Elég rég írtam ide a blogra, azóta maga a blogolás talán divatja múlt is lett. Sokszor önterápiás céllal írogattam, utólag visszagondolva volt is értelme meg nem is.

Az ok, hogy megint belemenekülök egyfajta alternatív valóságba - a blogomba - az, hogy megint nem látom hova is tart ez az egész élet nevű dolog.

Ez a blog azért is volt, azért is jó, mert látom mi voltam. 3 és fél éve voltak terveim, voltak álmaim, de abból nem valósítottam meg semmit. Nem sikerült semmit véghez vinnem.

Akkoriban kerültem a jelenlegi munkahelyemre is, amit akkor egy nagy lehetőségnek tartottam, egy új élet kezdetének, anyagi biztonságom megalapozásának, magabiztosságomnak bebetonozását. De egyre inkább úgy nézz ki megint elromlik, megint elromlott valami.

'13 karácsonyán meglátogatott 3 szellem és idén '17 tavaszán ezek a szellemek újra visszatértek és mit látnak?

Azt, hogy nem változott semmi...

2013. december 29., vasárnap

Szilvesztereim

2003: Otthon és E. lány barátommal az utcán
2004: E. nél
2005: E. nél megint
2006: Kecskemét Z. Nővérénél
2007: Kertészeti Egyetem
2008: Eger Cifra Panzió
2009: Eger Z. albérletében
2010: Tamás Alajos Szilveszter
2011: A. val a Kisrablóban
2012: Mátra Borozó
2013: 90%-hogy itthon fogok lenni és tanulok.

Így szép és kerek az egész :)

2013. december 23., hétfő

szalas és a karácsony három szelleme III.

...Az ágyam helyett a mosdóba indultam. Dolgom végeztével, már nem is kellett sokáig várnom. Mellettem egy idősebb, közép kategóriás öltönyt viselő alak állt. Ő már nem mondott semmit, megragadott és várt rám egy újabb kioktató utazás.

Jövő

A hely ahová jöttünk egy ismerős kocsma, ismerős emberekkel. Egyikben magamra ismertem, standard alkoholistaként  állok ott, ahol öreg tanult barátom ült valaha. Nézem magam, 

- Ha az elmúlt 2 túra volt a múlt és a jelen, akkor ez lenne a jövő? Úgy nézz ki mint bármelyik standard péntek este.  Na ne...  - nézek a szellemre - ez lesz a jövőm? Itt fogom tölteni az egész életem?

A szellem kajánul elmosolyodott, majd ismét megragadott és mentünk tovább. Bulik, csajok, mindenféle jóság között láttam magam. Ez is lenne a jövőm?

Ha teszek érte...

2013. december 22., vasárnap

szalas és a karácsony három szelleme II.

...A konyhába kiérvén rögtön kinyitom a hűtőajtót, kikapom a másfeles ásványvizet, belekortyolok. A jó hideg víz folyik le a torkomon, de egy másfajta hidegség is rám tör. A konyha egyik székén egy alak ült. Szakállas, szemüveges, homeless sapkában, bőrkabátban. Amolyan tipikus bölcsész kinézete volt, de annál sokkal-sokkal rémisztőbb. Megszólalt:

Jelen

- Most már sejted mi jön?
- Sejtem...

Repültünk újra téren és időn át, bár nem mentünk sokat 1-1 állomáson csak átfutottunk. ppke, zmne, munkák mind mind felejthető évei életemnek, majd a mostani legnagyobb állomásnál megálltunk.

- Tudom mit akarsz, megmutogatod mi van most, hogy gimi után milyen jó, új közeg, blabla...
- Nem kell nekem semmit mondanom, látod te magad. Mekkora fasz voltál, mennyi lehetőséget elszalasztottál, csomó haverod lehetett volna.
- Próbálkoztam: Hököztem, meg minden. Szép lassan engedtem fel.de akkor se fogadtak el. Ott basztam el, hogy mondtam, hogy nincs pénzem és ez a legnagyobb hiba, ha látják rajtad, hogy csóró vagy elvesztél.
- Pénz, pénz, mindig a pénz...
- Mindegy, lassan azért lettek barátaim, de nagy részük már lemorzsolódott mellőlem. Összevesztem 1-2-vel, kibuktak, bár mással jobb lett akivel nem reméltem... Idegennek érzem magam.
- Újra kell kezdened a dolgokat, mintha Gólya lennél. Papíron az is vagy... De ebben majd segít a következő látogatód

Valóságba visszatérvén anyám állt mögöttem és kérdezte Mi van, mi a baj? -  Semmi csak kijöttem inni. Visszaindultam az ágyamhoz, várva a harmadik jövevényt...

Befejezés holnap...


2013. december 21., szombat

szalas és a karácsony három szelleme I.

Hideg téli éjszaka, aludni próbálok, de nem igazán jön álom a szememre. Forgolódom, jár az agyam, kicsit rosszul is vagyok, de ez betudható egy újabb tivornyának. Mikor a fordulnék a bal oldalamról a jobbra meglátok egy alakot sötét kámzsában. Először kicsit megijedtem, majd hagytam annyiban a dolgot betudva annak, hogy hallucinálok. De nem, a jelenés megszólalt.

Múlt

- Gyere velem!
- Nem. - ez már csak gondolatomban maradt meg, mert megragadott a csuklyás és repültünk. Ismeretlen dimenziókon át míg egy ismerős helyre nem értünk. Arra a helyre, ahol minden elromlott, de már évek óta nem jártam arra.
- Ki vagy te? - kérdeztem kísérőmtől.
- Én a Régmúlt Karácsonyok Szelleme vagyok.
- Jó kis trip - gondoltam magamban. - Mégis mit keresünk Itt? Mit akarsz ezzel.
- Itt történt veled Az. Emlékszel?
- Sajnos igen.
- Szerinted minden rossz itt kezdődött el. Ezért innen kell elkezdened felszámolni a dolgokat.
- Felszámolni?! Mégis hogyan? Ez a múltban történt! - fakadtam ki - A múlton nem lehet változtatni.
- Igaz, ez így van. De ha ezt nem rakod félre, akkor nem tudsz továbblépni. Minden itt bukott el. Ezért kezdtek el kiutálni az osztálytársaid. Ezért nem ment a barátkozás, a csajozás.
- Nem csak e miatt... - dobtam oda neki válaszként.
- Ha ez nem lett volna, magabiztosabb lettél volna, keresel munkát, lesznek barátaid, haverjaid.

Apró könnycsepp jelent meg a szemem sarkában, de a szellem tudván mi lesz már röpített tovább a Gimi első évébe. Pontosabban annak az év karácsonyára.
- Szép, ezt is újra át kell élnem... - gondoltam magamban.
- Itt legalább megmutattad, hogy férfi vagy - mondta a szellem
- ja, de ez is csak azt eredményezte, hogy számkivetett legyek. 4 év borzalom, és a régi dolgomat is megtudták.
- Azért voltak jó dolgok is nem?
- Voltak, de minek, ugyanúgy magányos voltam. Ő se enyhített a dolgon. Mára már házas, pedig sokáig azt hittem ő lesz az igazi. De nem... Hiába új közeg itt se fogadtak el. Mára se javult ez.

- Ez már nem az én dolgom.
Mire kimondta én már megint az ágyamban voltam, de immár ültem. Lassan kikászálódtam, és kiindultam a konyhába vízért...

Folytatás holnap...








2013. május 26., vasárnap

Pokol hetei 2012/13/2

VIZSGÁK
update 05.26
  • 05.28 Pedagógia
  • 05.30 Szociológia
  • 06.06 Prog
  • 06.20 Pszicho


ZHk:
update  05.26

  • 05.15 Villanytan Pót off
  • 05.22 Villany aláíráspót off
  • 05.23 Perifériák Gyakjegypót
  • ??.?? Pszichológia aláíráspót
--
  • 04.26 Villanytan 2. ZH maybe off
  • 04.29 Pszichológia ZH, ha >4 akkor megajánlott off
  • 05.02 Perifériák ZH -> gyakjegy  off
  • 05.02 Info Biztonság -> Gyakjegy
  • 05.07 Webszerk féléves leadás